www.cukorkaaforewer.hupont.hu
Ez az oldal az édesszájúaknak szól amilyen én vagyok.Ha szereted az édességet vagy mondjuk a szépségtippeket akkor itt a helyed..Üdv:Epeer(a szerki)^^ www.cukorkaaforewer.hupont.hu
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Az édesség fajtái=)
Az édességnek sok,különféle és ízletes fajtája van melyeket rengetegen kedvelnek.
A cukor:
A cukor egészségrombolásának 78 módja
A cukor olyan finomított vegyület, amely a természetben nem fordul elő, s a szervezet csak nagy üggyel-bajjal bánik el vele, pláne akkora mennyiségben, ahogy mi ételeinkkel vagy desszertjeinkkel észrevétlenül fogyasztjuk. A cukor sokféleképpen kifejti romboló hatását. Most természetesen nem soroljuk fel mindet, de a borzongani vágyók szakirodalmi hivatkozásokkal együtt elolvashatják az interneten (8.). Mi csak mazsolázgatunk a halálnemek közt, s kezdjük mondjuk a rákkal.
A cukor és a rák
Természetesen ma már mindenki tudja, hogy minden rákot okoz, de azért van, ami még annál is inkább.
Egy vizsgálatban egereket mellráksejtekkel fertőztek meg. Három csoportjuk közül az egyiket úgy táplálták, hogy magas legyen a vércukorszintje, a másiknál normál értéken, a harmadiknál pedig alacsonyan tartották. Hetven nap után az első csoport egyharmada volt életben, a másodiknak kétharmada, a harmadiknak pedig 95%-a. Vagyis a vércukorszinttel (azaz a cukorbevitellel) szoros kapcsolatban állt a rákos daganat kifejlődése (9.).
Egy orvosi kutatás során 140, kétoldali mellrákban szenvedő nő táplálkozási szokásait figyelték, és kiderült, hogy a rákosok 2,6-szor több cukrozott üdítőt fogyasztottak, mint azok, akiknek nem volt daganata (breast-cancer-research.com/content/pdf/bcr909.pdf). Hasonló eredményre jutott egy olasz vizsgálat is. Egy mexikói kutatás pedig azt mutatta ki, hogy a sok cukrot és fruktózt (gyümölcscukrot) fogyasztó nőknél a mellrák kialakulása 2,2-szer valószínűbb (10.).
Vizsgálták az epehólyagrákot is. 111 ilyen betegségben szenvedő embert hasonlítottak össze 480 egészséges személlyel, és a daganatosok körében kétszer akkora volt a cukorfogyasztás (11.).
Hogy hol kezdődik a dolog, arra rávilágít az a vizsgálat, amelyben 10 egészséges személy 100 gramm cukrot fogyasztott el narancsdzsúsz, méz, illetve kristálycukor formájában. Mindegyiküknél azonnal lecsökkent a rákellenes védelemben fontos szerepet játszó immunsejtek működése. Ezt persze olvashatjuk érdekes tudományos kísérletként, de büszkén gondolhatunk arra is, hogy mi ezt a kísérletet napjában többször is elvégezzük, csak nem pepecselünk az immunrendszerünk vizsgálatával. Végül is bőven elég, ha tudjuk, hogy most éppen ártunk magunknak.
Patrick Quillin vezető onkológus keserűen ír arról, hogy rákbetegek millióit fosztják meg attól az információtól, hogy táplálkozásuk jelentős hatással van betegségük alakulására, és a cukor az egyik fő veszélyforrás (12.). A jelszó szerinte az, hogy „a cukor táplálja a rákot".
A vizsgálatok tanúsága szerint a cukor azért veszélyes, mert a ráksejtek nagy energiafogyasztók, és imádják a cukrot. Persze végső soron a szervezet mindent cukorrá bont le, amit energiaként akar felhasználni, azonban a tiszta cukor igen gyorsan felszívódik, és hirtelen emeli meg a vércukorszintet. Erre pedig a gyökérrágcsálásra és egyéb nehezen emészthető dolgok (sáska stb.) fogyasztására tervezett emberi szervezet nem tudja a választ. Amit ma az orvoslás normál vércukorszintnek fogad el, az körülbelül a duplája annak, amit őseink produkáltak volna egy kőkori rendelőben.
Tanulság: ha szerelmünknek örömet akarunk szerezni, ne csokit, hanem teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret vagy szójatúrót vigyünk! Ha kezdetben furcsállja is, hosszú távon, ahogy hullanak el a kortársai, belátja majd, hogy ez volt a legjobb, amit tehettünk érte.
A csokoládé:
Sohasem fogjuk megtudni, hogyan fedezték fel, hogy a trópusi Theobroma cacao fa hüvelyében található termésből ital készíthető. A kakaó növény története az i. sz. 600 körüli időkig, Yucatan dzsungelébe és a Maya birodalomba vezethető vissza, bár a történet valószínűleg ennél is régebbi lehet. Az bizonyos, hogy Mexikó őslakói ebben az időben már foglalkoztak kakaócserje ültetvények megművelésével. A kakaóbab már ebben az időben is értékes cikknek számított, fizetőeszközként és szertartások kellékeként használták. Sőt, a szemeket megpörkölve és ledarálva a port folyadékkal vegyítették, és az így kapott habos, ám elég keserű szubsztanciát ünnepélyesen meg is itták. Az italt chocolatl-nak nevezték. A 13. század elejére azonban a mayák és toltékok hatalmát a teljes Közép-Amerikát leigázó aztékok uralma váltotta fel. A legyőzött törzseket arra kötelezték, hogy hódolatuk jeléül kakaóbabot adjanak legyőzőiknek. A 16. századra a chocolatl immár Montezuma azték uralkodó kedvenc italává vált. A csokoládé erre az időre vonatkozó története az azték legendakincs része.
Quetzalcoatl az őslakó mexikóiak tollas kígyóistene volt. A levegő uraként tisztelt istentől az emberek olyan tudást kaptak, mely magasabb szintű létezést tett számukra lehetővé. Ő tanította meg az embereket a csillagok útjának követésére, tőle kapta az ember a naptárt. Megmutatta, hogy lehet egy bizonyos vadon termő növény pelyhes csomóiból fonalat sodorni és vásznat szőni. Megtanította őket a jade kő és a tollból készült köpeny viselésére. És ami a legfontosabb: tőle kapta az ember az istenek eledelét és italát: a kukoricát és a csokoládét. A legenda szerint a világos bőrű, szakállas király, Quetzalcoatl, az istenek leszármazottja, egy ellenséges király, Tezcatlipoca csábítására ivott a varázsitalból, amely ahelyett, hogy a király ígérete szerint egy távoli királyságba repítette volna, megfosztotta őt isteni bátorságától és hatalmától. Quetzalcoatl kénytelen volt elhagyni népét, kincseit eltemette, csodálatos kakaófáit pedig tüskés mesquitocserjékké változtatta. Ezután a tengerpartra, birodalma keleti határához utazott, oda, ahol ma Veracruz áll, majd egy kígyókból készült tutajon tengerre szállt. Mielőtt elhagyta országát, Quetzalcoatl ígéretet tett népének, hogy ugyanonnan, amerre eltűnt előlük, Ce Acatl évében visszatér hozzájuk. Ez az ígéret később nagy szerencsétlenséget hozott az aztékokra.
A konkvisztádorok Ce Acatl éve az 1519-es évnek felelt meg. Ez volt az az év, amikor spanyol hódítók egy csoportja, Hernando Cortés vezetésével kötött ki Mexikóban. A kor divatja szerint szakállt viselő, világos bőrű Cortés-ban az aztékok a népéhez visszatért Quetzalcoatl istent látták. A spanyolokat az azték uralkodó, Montezuma palotájába vezették, és chocolatl itallal kínálták. A híres chocolatl ital volt az egyetlen ital, amit az uralkodó fogyasztott. Elkészítése meglehetősen bonyolult és hosszú folyamat volt, kínálása tehát nagy megtiszteltetésnek számított. Egy történész leírása szerint a chocolatl italról a következőket tudhatjuk:
"A chocolatl vaníliával és más fűszerekkel ízesített főzet, mézsűrűségű habos anyaggá elkészítve, mely fokozatosan olvad el a szájban. Hidegen fogyasztották. Az italt, ha ezt az anyagot egyáltalán italnak nevezhetjük, arany kelyhekben szolgálták fel, aranyból vagy finoman megmunkált teknőcpáncélból készült kanalakkal. Az uralkodó rendkívüli módon kedvelte, már csak az elfogyasztott mennyiségekből ítélve is: naponta nem kevesebb, mint ötven korsó chocolatl készült kizárólag saját maga részére, míg a királyi udvar számára további kétezer korsó volt engedélyezve."
A spanyolok sohasem láttak még ilyet, ráadásul az ital maga túlságosan sűrű, keserű és csípős főzetnek tűnt. Mivel azonban a chocolatl szemmel láthatólag igen előkelő dolog volt, Cortés elrendelte egy spanyol kakaóültetvény kialakítását, hogy ezen a cserekereskedelemben jól használható kakaóbabot termesszenek. Ezután az azték birodalom másfajta kincsei olyan hatalmas vonzerőt gyakoroltak Cortésre, hogy immár a királyság meghódítása lett a célja. Az első kakaóbabot 1528-ban hozta Cortés Spanyolországba, annak a kincsnek a részeként, amelyet Quetzalcoatl népétől hódított el. Amikor a spanyol konkvisztádorok 1519-ben földet értek Mexikóban, igen nagy hatással volt rájuk a chocolatl előkelősége. A dátum nemcsak a dél-amerikai spanyol hódításnak, hanem a kakaó világhódító útjának a kezdetét is jelzi.
Hogy ízletesebb legyen, a spanyolok a chocolatl-t cukorral készítették, de általában még így sem voltak elragadtatva tőle. A papok egy része pedig azért tekintett gyanakodva a kakaóra, mert úgy gondolták, hogy az felkorbácsolja a szenvedélyeket.
A spanyolok fél évszázadon át megőrizték a kakaó és a chocolatl titkát, noha a kakaó nagyritkán, utazó barátok tarisznyájában a Pireneusok vidékén túlra is eljutott. A spanyol világuralom hanyatlásával más országok is kezdtek tudomást szerezni a kakaóról, melynek fogadtatása azonban nem volt mindig kedvező.
1569-ben V. Pius pápa a chocolatl-t olyan kellemetlennek találta, hogy szerinte "az ital fogyasztása nem jelenti a böjt megszegését", és szerinte egyáltalán nem valószínű, hogy bárkinek is szokásává válhat az ital "élvezete". Még rosszabb, amit a holland és angol kalózok tettek az elfogott spanyol hajókon talált kakaóval: az értéktelen rakománynak tekintett kakaót egyszerűen a tengere öntötték.
A kakaó titka Európában csak a 17. században terjedt el. 1615-ben Ausztriai Anna, III. Fülöp spanyol király lánya feleségül ment XIII. Lajos francia királyhoz. Franciaország új királynőjével együtt új italt is kapott, a chocolatl-t, amely rövid időn belül divatossá vált az udvarban, majd népszerűsége Mária Terézia spanyol hercegnő és XIV. Lajos 1660-ban történt házasságkötése után tovább nőtt.
Az 1650-es évekre a csokoládéivás szokása elérte Angliát is. A 17. század közepén Angliában már több kávéház működött, melyekhez 1657-ben csatlakozott az első olyan hely is, ahol a chocolatl ital szenvedélyének hódolhattak. A kávéházak már ekkor komoly népszerűségnek örvendtek a nagyközönség körében, míg a chocolatl-t nemesebb italnak, arisztokratikusabb finomságnak tekintették, noha eközben sok kávéház is árulta az új italt. A híres angol naplóíró, Samuel Pepys 1664 novemberében beszámol arról, hogy egy kávéházban járva jocolatte-t ivott, ami igen jó volt. A csokoládéházak a kávéházakhoz hasonló szerepet kezdtek betölteni: politikusok, művészek, írók és más divatos személyiségek által látogatott klubok formálódtak köréjük. Két ilyen klub volt a White és a Cocoa Tree. Mindkét hely egészen a 18. századig népszerű találkozóhelynek számított, melyről gyakran tettek említést a kor költőinek és íróinak műveiben is. Addison, Steel és Gibbon gyakran jelentek meg ezekben a klubokban. Anna királynő uralkodásának idején (1665-1714) a Cocoa Tree nevű klub az akkori politikai pártok egyikének, a konzervatív Toryk találkozóhelyeként vált ismertté. Ugyanez a klub 1745-re a Stuart-pártiak főhadiszállásává vált a sikertelenül végződött Jakobita felkelés idején, mely a Stuart dinasztia (II. Jakab) számára próbálta visszaszerezni az angol trónt.
A 17. század vége felé a chocolatl már Belgiumban, Németországban és Svájcban is népszerű, sőt további főpapi támogatást kapott, amikor is Brancaccio bíboros 1662-ben egy hosszú évekig tartó vita lezárásaként ismételten kijelentette, hogy a folyadék fogyasztás (azaz a csokoládé ivás) nem számít a böjt megszegésének.
A 18. század elején I. Frigyes orosz cár kemény importvámokat vezetett be a kakaóra. Nagy Frigyes még ennél is szigorúbb lépést tett: egyszerűen betiltotta a kakaó nyilvános kereskedelmét. Ugyanabban az időben, amikor az oroszországi kakaókereskedelem szigorú korlátozás alá esett, Angliában a hatóságok úgy találták, hogy a befolyó adók révén a kakaó kereskedelme komoly állami bevételeket jelenthet. 1724-ben I. György törvénybe iktatta azt a rendeletet, amely egy font kakaóra 20 shilling büntetést rótt ki, amennyiben az áruról hiányzott az adó megfizetését jelző bélyeg.
1755 körül a kakaó másodszor is átkelt az Atlanti-óceánon, útja ezúttal Észak-Amerikába vezetett. Bár a kakaó valószínűleg már ezelőtt is megtalálható volt Amerikában, a 18. század közepe mindenképpen kiemelkedő időszak, hiszen az Újvilág gyarmatosítóinak erőteljes kakaókereskedelme éppen ebben az időben kezdődött. Hajók indultak a Karib-tengerre, hogy az itt felvett kakaóbab rakományokat a gyarmatokra szállítsák.
A 18. században fogyasztott ital és a ma ismert csokoládé íze között még mindig nagy a különbség: az akkori chocolatl ital zsíros és habos, ráadásul igen nehezen emészthető volt. Az ital ízletességével kapcsolatos problémát a holland C. J. van Houten 1828-ban feltalált kakaó sajtológépe javította meg: a készülék segítségével a kakaóbabból sikerült kivonni a zsíranyag egy részét. Van Houten ezenkívül azt is felismerte, hogy a kakaó íze alkáli sók hozzáadásával tovább javítható. Az eljárás (melyet bevezetőjének tiszteletére dutching-nak neveznek) semlegesíti a kakaóban jelenlévő savakat, és lehetővé teszi még több zsíranyag kivonását, ezáltal szárazabb, porszerűbb anyagot kapunk, amelyből kellemesebb és könnyebben emészthető ital készíthető. Van Houten munkája nyomán nyílt meg a mai étcsokoládé kialakulásához vezető út. Ezért van az, hogy annak, aki csokoládét fogyaszt, mindig édes a lehelete. (Dr. Stephanie Blancardi, 1705)
A 19. század a kakaó-feldolgozás és csokoládégyártás igazi forradalmát hozta. A század elején a kakaó-feldolgozás csak kis mennyiségeket érintő iparág volt. Szilárd csokoládétömböket készítettek, melyeket azonban főleg a csokoládé ital előállításához használtak fel. Olykor előfordult ugyan, hogy ezt a fajta csokoládét megették, de ezt kellemesnek aligha találták, mert az anyag konzisztenciája és íze elég durva volt. A század végére azonban a technika és a feldolgozási módszerek fejlődésének köszönhetően a mai csokoládétól alig különböző étcsokoládé is megszületett.
A pillecukor:
Nehéz volna valami újat találni a Nap alatt, amiről a tudomány azonnal meg ne állapítaná, hogy már régóta ismeretes. Például a cukrászművészetben az ókorba visszamenőleg, megtaláljuk a fagylalt ősét. Igaz persze, hogy akkor még csak a havat nyalogatták a mostani fagyi csodák helyett, de hát kétségtelen, hogy ez a tény vezetett el a nagy találmányhoz, melynek ma milliók hódolnak télen-nyáron.
Heliogabadus császárról jegyezte fel a krónikás, hogy minden nyáron, amikor Rómában a hőség beköszöntött óriási mennyiségű havat hozatott a hegyekből. Ezzel próbálta kivédeni a római kánikulát.
A császár a leírás szerint kövér ember volt, akit ilyenkor állandóan a gutaütés környékezett, érthető tehát, hogy orvasai tanácsát megfogadva, így próbált védekezni a hőség ellen. A hó különben már jóval korábban szerepelt a természetes hűsítők sorában.
Például, amikor Nagy Sándor hajdanán egy-egy indiai várost meghódított, a leírások szerint, azonmód számos nagy gödröket ásatott, melyeket hóval tömtek meg, tölgyfa gallyakkal fedtek. Ezek a korabeli "jégvermek" mint a táborhelyüket, mint pedig a romlandó ételeket hűtötték és még az italaikba is jutott bőven.
Az appenini és az ibériai félszigeten régtől fogva divatban volt, hogy az italokat hóban hűtötték. Ez a szokás az Alpokon és a Pireneusokon csak jóval később a XVII. század környékén hatolt át. Leírásokból tudjuk, hogy például, amikor I. Ferenc V. Károllyal és III. Pál pápával Nizzában találkozott kíséretében volt egy Champeir nevű orvos. Az udvari orvos beszámolt arról, hogy nagyon meglepte, amikor látta, hogy az olaszok és a spanyolok a hegyekről havat hozattak és az italaikat, abba hűtötték be.
Egy Bellon nevű francia utazó 1553-ban elmesélte honfitársainak, hogy Konstatinápolyban a havat és a jeget egész éven át megőrzik és a török főméltóságoknak és a császárnak - de sok esetben még a köznépnek is - a serbetet abban hűtik le. Bár Bellon ezt a módszert, hazatérve ajánlotta a francia királyi udvar szakácsainak, hogy mint újítást esetleg bevezethetnék, az ötlet nem lett túl népszerű, ami abból a tényből is kikövetkeztethető, hogy a jégverem (giaciér) szó csak jóval később, 1680-tól lesz ismert a francia szótárban.
III. Henrik alatt viszont a havat ételek hűtésére már1598-ban is felhasználták a párizsi szakácsok. Egy udvari rendelet szerint, kellő mennyiségű hóról kellett egész évre gondoskodni. A fogások mellé külön tányérra helyezve a hó soha sem hiányozhatott a király asztaláról. Az etikett szerint azonban a havat csak is az uralkodó saját kezével vegyíthette italába vagy ételéhez.
Kezdetben az udvarnál ezt a szokást túl nőiesnek találták, minél fogva elég nehezen terjedt el a főúri otthonokba, de aztán hogy a XVII. századra minden valamire való háznál divatba jött a hűtött italok fogyasztása, királyi rendeletben szabályozták a hó és a jég beszerzésének jogát.
A jogot bérelni lehetett a királytól, így az abból befolyó haszon az udvar még nagyobb fényűzését szolgálhatta. Rövid időn belül hihetetlen magasba szökött a hó és jég ára, aminek az lett a következménye, hogy visszaesett a kereslet e hideg ínyencségek iránt. Rómában az 1550-es évektől kezdve egy találmány vetett véget a jég és a hó keresletének.
Ez a találmány abból állt, hogy a vízhez salétrom sót kevertek és ebbe a hűtő közegbe helyezték az italokat néhány órára. A találmány egy spanyol orvos Blasius Villafranca nevéhez fűződik, aki ez idő tájt Olaszországban praktizált. Találmányáról könyvet is jelentetett meg, mely olyan sikeres volt, hogy a benne foglalt módszert és hűtőkeveréket a XVI. században már szinte egész Itáliában használták hideg italok készítésére.
Androvandi 1648-ban megjelent mineralógiájában (ásványtan) hűtőfolyadék készítéséhez már konyhasót javasol. A mantuai herceg 1650-ben állítólag már olyan porral rendelkezett, amely a legforróbb nyáron is a vizet jéghidegre hűtötte le.
Később ezeknek, a kísérleteknek a nyomán jött létre a mesterséges jéggyártás, de hogy valójában ki volt, aki először mondhatta magáénak a sikert, azt sajnos nem tudjuk.
Latinus Tankredus nápolyi orvostanár volt az első, aki 1607-ben megjelent művében beszélt a műjéggyártásról. Descartes 1650-ben azt írja, hogy a jég és salétrom só keverékével vizet meglehet fagyasztani.
A műjég készítésének leírása Barclai "Aragonis" művének leírásában is szerepel. Sőt e leírásában elmeséli, hogy egy jó ismerőse asztalánál rekkenő nyárban olyan friss almát kapott, amely egy pohárban volt félig jégbe fagyasztva. Később, ugyan ilyen fagyaszott poharakban kínálták aztán a bort is.
Mindezekből megállapíthatjuk, hogy a mesterséges jég már a XVII. században ismert volt, de közel sem volt úgy elterjedve, mint napjainkban. Sok esetben inkább kuriózumnak számított és éppen olyan csoda volt a jéggé fagyasztott gyümölcs látványa, mint azok a jeges cirkuszi produkciók, melyekben a bűvészek használtak e "trükköt" hasonló varázslatokhoz.
Ezek voltak tehát a fagylaltkészítés előzményei. Mint láthatjuk, hosszú időnek kellet eltelni ahhoz, hogy végre egy olasz cukrászmester kitalálja a ma ismeretes fagylalt ősét. Az első fagyi tehát Olaszországban született meg, ahol napjainkban is magas szinten áll e hideg ínyencség előállításának művészete. A fagylaltkedvelők valóságos eldorádója Nápoly.
Itt készülnek a legfinomabb gelato-k, grandinata-k, cassata-k, parfetto-k, és még sok más fagyi különlegesség, melyek a gourmandok körében szerte a világon elismert, jéghideg, krémes remekek. Talán nincs is olyan valamire való város a világon, ahol legalább egy olasz fagylaltozó ne lenne.
Később az olasz feltaláló Párizsban telepedett le. Florensi Procope Couteaux néven ismert cukrász, aki a fagyin kívúl azzal vívott ki hírnevet, hogy megalapította a franciák fővárosában az első irodalmi kávéházat, "Café Procope" néven. Ez a kávéház sokáig meghatározó helye volt a francia művészvilágnak.
Az olasz mester, gondolt egyet és a találmányát, mint bűvész attrakciót - körülbelül úgy az 1660-as évektől kezdve - a műsorai mellett óriási sikerrel árusítani kezdte. A produkció lényege az volt, Hogy a Couteaux a limonádét megfagyasztotta és pohárban a vendégeknek feltálalta.
Ez lett később az első citrom fagylalt, hasonlóan a ma ismert formájához. Couteaux-nak igen sok utánzója akadt. Kezdetben csak hárman vetélkedtek a fagylalt piacon: ö maga a feltaláló, Foi és a Le Févre, akik 1690-re a francia előkelőségek asztalait, mint ínyesmesterek, készítményeikkel naponta elbűvölték fagylaltcsodáikkal.
A német cukrásziparban 1750-től tudunk a fagylalt hódításáról. Itt már üvegekben árulták és a színielőadások szüneteinek és nagyobb táncmulatságoknak elmaradhatatlan hideg desszertje volt. Párizsban sokáig csak télen lehetett fagylaltot kapni.
Azonban Couteaux utódai, mint például Dubuisson, aki szintén jól menő kávéház tulajdonos volt és egyben az "Art du destillateurs" mű szerzője, korabeli leírások szerint, nála a vendégek, már egész évben hódolhattak a fagyos csemegének. Kezdetben, mint miden újdonságnak sok ellenzője volt a fagylalt fogyasztásának is.
Sokan egészségtelen, káros szokásnak tartották, míg mások csak nyárra ajánlották, és megint mások, csak a hideg hónapokra. Végül az orvosok léptek közbe és vetettek véget a vitának. Rossz nyelvek szerint azonban az orvosok cukrászoknak kedvező döntésében, nagy szerepe volt Dubuisson mester pénztárcájának és az orvosok iránti nagy-nagy vendégszeretetének.
Az orvosok a szíves vendéglátásért cserébe kijelentették; a fagylalt az egészség megőrzésének adu-ásza. Hálájuk jeléül nem csak kinyilatkoztatták e nézetüket, hanem a fagylaltot, mint medicinát, receptre is felírták betegeiknek.
A francia cukrászoknak több sem kellet, az orvosi támogatás hatására fagylaltok sokaságát találták ki vendégeik számára. Ekkor készültek a ma is híres Coup de Jack, vagy a híres Pcshe Melba csodálatos ízű cukrászati jég remekek.
A fagylalt és a jégkrém mára szinte az egész világon ismert nyalánkság, melynek fogyasztása már régóta nem szezonhoz kötött élvezet. Íze és sokfélesége a cukrászok leleményességétől függ és a spenótostól a mákosig a legkényesebb ízlésű fagylaltkedvelőnek is megszámlálhatatlan ízben áll a nyelvhegyére.
A gumicukor:
A gumicukrot a londoni Charles Gordon Maynard találta fel 1909-ben. A figura megalkotásának ötlete Hans Riegel nevéhez fűződik. 1922-ben táncoló medvefigurát készített mézgából, hasonlót azokhoz, amelyek ezekben az időkben a vásárok attrakcióinak számítottak. Az eredeti maci nagyobb méretű volt, majd idővel 22mm-esre változott és „teddy” maci formájúvá alakult. 1925-től kezdve édesgyökérből is készítették. A legelső években a napi termékeket Hans Riegel felesége biciklin szállította a megrendelőkhöz.
A fogyasztás évről évre növekedett, a „Haribo” maci pedig jelképe lett a gumicukroknak. A Haribo cég napjainkban 6000 embert foglalkoztat üzemeiben, termékei reklámozására pedig 97 millió eurót fordít évente.
A gumimaci receptje évek óta változatlan: szirup, cukor, szőlőcukor, zselatin, és különféle aromák. A keverés aránya azonban ma is féltve őrzött titok. A formába öntött és öt napon át szárított "Haribo" macikat elkészültük után méhviasszal vonják be, és becsomagolva szétküldik a világ minden részébe. A cég európai üzemeit naponta mintegy 80 millió gumimaci hagyja el.
A Haribo termékek széles rajongói körrel rendelkeznek. Kedvence volt például II. Vilmos német császárnak és Albert Einsteinnek is.
A kürtőskalács:
A kürtőskalács jellegzetes székelyföldi sütemény, mely úgy készül, hogy fahengerre kelt tésztát tekernek, faszén parázs fölött barnára sütik, majd cukorba, diós cukorba, fahéjas cukorba, kakaós cukorba, stb. forgatják. Nevét a kályhacsőről (kürtő) kapta, ezért nem helyes a kürtöskalács elnevezés (rövid ö-vel). Régebben főként ünnepi alkalmakra (esküvő, keresztelő) készítették. Jelenleg sokféle változata van, legnépszerűbbek a hagyományos cukormázas mellett a diós, kókuszos, fahéjas.
Az EU a kürtőskalácsot nem hungarikumként ismerte el, mivel Szlovákia jegyeztette be saját nemzeti termékeként.
A mézeskalács:
A méz hosszú időn át pótolhatatlan volt, megbecsülése a belőle készített tésztára is átment ez ezért jelentőséget, helyenként misztikus erőt is tulajdonítottak neki. Az ókori görögök a halott szájába is mézeskalácsot tettek, hogy ezzel engesztelhesse ki Cerberust, az alvilág mogorva őrét. Feljegyezték, hogy Püthagorasz nem élő állatot, hanem állatformájú mézeskalácsot áldozott az isteneknek. Hazánkban már az aquincumi ásatásoknál is találtak több mézeskalács sütésre használt égetett cserépformát. A méz királyi eledel volt. Bécsben 1368-ban már név szerint is említenek két mézeskalácsost. Kölnben ma is hagyomány a mézeskalács-készítés, mely valószínűleg Nagy Lajos királyunk idejében, Aachenba készülő magyar zarándokokkal került oda. A 16/17. században Nürnbergben lendült fel a formaalakítás művészi stílusa, ami egész Közép-Európában elterjedt. Ezért is következtetnek egyesek tévesen arra, hogy maga a mézeskalács készítés is nyugatról jött Magyarországra.
A magyar ősi méhész nemzet. Magyarország méhészetének 11. századi írott nyomai vannak. Egy 16. századi irat utal "mézes báb"-ra. Mai ismereteink szerint az első magyarországi mézeskalácsos-céh 1619-ben alakult Pozsonyban, de Kassa is mézeskalácsos központnak számított a 17. században. 1713-ból ismert a debreceni mézeskalácsosok céhének szabályzata.
A méz volt a nádcukor, majd a répacukor modern kori elterjedéséig az egyetlen édesítőszer, melyből tartós és tápláló száraz sütemény készíthető, így a mézeskalács sok nép több ezer év óta ismert eledele. A méz drágasága miatt, csak ünnepi alkalmakkor készítettek belőle süteményt. Az 1200-as évektől kolostorok készítettek vallásos tárgyú figurákat, életképeket. Idővel "mézesbábos" céhek is alakultak, melyek míves díszítéseket készítettek rá, így kedvelt ajándékká vált. A meseirodalomban is fellelhető, Grimm testvérek meséjében, a "Jancsi és Juliskában" szerepel egy mézeskalács ház, a csábítás szimbólumaként. A századok alatt a díszítésnek jelképi rendszere alakult ki, vagyis mind a formájában, mind a díszítésében meghatározott eseményhez köthető egy szépen elkészített mézeskalács.
Kedvelt vásári ajándékok voltak: mézeskalács szív, huszár, kard, baba, tányér.
Fajtái
Édes muffinok
- Almás-morzsás muffin
- Banános-ananászos muffin
- Krémes csokimuffin
- Mézes muffin
- Joghurtos-áfonyás muffin
- Körtés muffin csokiforgáccsal
Vegyes muffinok
- Camembertes-áfonyás muffin
- Zöldséges muffin
- Kukoricalisztes muffin
- Tojásmentes kukoricamuffin
- Sonkás-sajtos muffin
- Tonhalas muffin
- Sajtos-hagymás muffin
- Sajtos-gombás-sonkás muffin
- Vagdalthús muffin
Sajnálom de a muffonról többet nem találtam,de mindent megteszek hogy minnél többet tudjatok róla=)
A rétes:
A rétes Magyarországon, Ausztriában és Szerbiában ismert tésztás étel, mely igen lágyra hagyott gyúrt tésztából készül. Feltehetőleg a 16. században török hatásra honosodott meg; elődje a Balkánon ma is létező baklava lehetett. A mai formájú feltekert, töltött rétes a 18—19. század fordulóján alakult ki az Osztrák–Magyar Monarchia területén.[1] A 19. század óta Magyarországon az ünnepi, lakodalmi étkezéseknél hagyományos édességnek számít. A párizsi Ritz Hotel étlapján a 19. század elején szerepelt a „Rétes Hongrois”, melynek elkészítéséhez a réteslisztet Magyarországról rendelték és a cukrászokat Pestre küldték tanulni.[2]
Almásrétes
A szaloncukor:
A szaloncukor hagyományos magyar édesipari termék – selyem- és sztaniolpapírba csomagolt, csokoládébevonatos cukorka, – amelyet a karácsonyfa díszítésére használnak. A szaloncukor ősét (fondantcukor) a franciák a XIV. században kezdték el készíteni[1], tőlük német közvetítéssel a XIX. század első harmadában jött be és lett népszerű Magyarországon.
Kezdetben, a szaloncukor készítése csak kézileg történt, de a 19. század végén megjelentek az első fondantkészítő gépek, amelyeket a híres Stühmer csokoládégyár gyártott a Gerbeaud cukrászda számára.
„Jókai még szalonczukkedlinek nevezte a szaloncukrot, ugyanis a cukorka neve a német salonzuckerl szóból ered. 1891-ben jelent meg Hegyesi József magyar-franczia szakács és vállalkozó «A legújabb házi czukrászat» című kézikönyve, amelyben tizenhétféle szaloncukrot ír le, így pl.: szalon-ananász czukorkák, szaloncréme-bonbonok, szalon-marasquin-czukorkák, szalon-pisztácz-czukorkák.”[2]
A szaloncukor-készítési műveletek közül legtovább a csomagolópapír rojtozása maradt kézi, de később az ún. ricselő gép már ezt is megoldotta.
Ma gyakorlatilag csak a magyarok aggatnak a karácsonyfára szaloncukrot, így ez a termék hungarikumnak tekinthető.
Dobostorta
Fekete-erdő torta
A Fekete-erdő torta egy tejszínes tortafajta, amely az 1930-as évektől kezdve terjedt el, elsősorban Németországban. A legfontosabb alkotóelemei: a tortaalap, csokoládés keksz, cseresznyepálinkával ízesített tejszín vagy vajas krém, díszítésül cseresznye, illetve meggy és reszelt csokoládé. A pontos eredete tisztázatlan, és nem feltétlenül a Fekete-erdőben keresendő.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 8
Tegnapi: 1
Heti: 18
Havi: 15
Össz.: 42 637
Látogatottság növelés
www.cukorkaaforewer.hupont.hu - © 2008 - 2024 - cukorkaaforewer.hupont.hu